Rendelési idők

Tisztelt Betegeink!

November 20-21- én rövidített rendelési időben dolgozunk továbbképzés miatt.

Rendelési idők a következőképpen módosulnak:
Csütörtök:
Felsőörs 8-10 óra
A lovasi rendelés elmarad, a lovasi betegeket Felsőörsön látjuk el.

Péntek:
Alsóörs 8-10 óra

Időpontot erre a két napra csak telefonon tudnak kérni, egyeztetés alapján.

Tisztelettel kérem Önöket, hogy a rövidített rendelési időre csak sürgős panasszal kérjenek időpontot, a halasztható, illetve adminisztratív jellegű kérésekkel ne ekkor keressék fel a rendelőt!

Együttműködésüket köszönjük!
Tisztelt Pácienseink!

Megérkeztek a vastagbél szűrőprogram egységcsomagjai a rendelőbe. Azon páciensek részére, akik meghívót kaptak a programba a csomagokat,

- Alsóörsön minden héten szerdán 11-12 óra között
- Felsőörsön minden héten csütörtökön 8-10 óra között osztjuk ki a szűrőcsomagot.
- Lovason előzetes egyeztetést követően.

Kérjük a postán kapott meghívó levelet hozzák magukkal!

A programban csak azon páciensek vehetnek részt, akik megkapták a postai behívót.
A vastagbélrákszűrés székletből 50 év felett ajánlott, de a kockázati tényezők (családban előfordult rák, gyulladásos bélbetegség, dohányzás, elhízás, cukorbetegség) miatt már 40-45 éves kortól is javasolt lehet. Amennyiben szeretné elvégeztetni a szűrést, de nem kapott behívót, jelezze erodiumon vagy telefonon.
Tisztelt Páciensek!

Influenza oltások érkeztek, melyeket rendelési időn kívül oltunk a következők szerint:
Alsóörs: szerda 12:00-tól
Felsőörs: kedd 14:30-tól
Lovas: hétfő 13:00-tól
A rendelőkben ERODIUM betegirányító rendszer működik.
Kérjük Önöket, hogy minél hamarabb váltsák ki személyre szóló ERODIUM kártyájukat a rugalmasabb betegellátás érdekében.

További információ a www.erodium.hu, vagy a www.drszvetnyikfanni.hu honlapon elérhető.
Telefonos elérhetőségünk változatlan!
Tisztelt Páciensek!

A hétköznap reggel 7 és 8 óra közötti telefonos időpontkérés megszűnt.
Időpontot kérni az Erodium felületén, vagy telefonon rendelési idő alatt tudnak. A telefonszám változatlan.
Tisztelt Páciensek!

Kérem Önönöket, hogy online kommunikációra az Erodium felületét használják, ne e-mailt írjanak. Az e-mail fiókot nem használjuk betegellátásra.
Kedves Szülők! Kedves Pácienseink!

2024.09.01-től jogszabályban rögzített előírás, hogy az óvodai, iskolai igazolásokat az EESZT rendszerbe rögzítsük. Innen a dokumentum a KRÉTA rendszerbe kerül. A gyermekek TAJ száma, illetve születési ideje alapján kerül a megfelelő oktatási intézmény KRÉTA rendszerébe az igazolás.
Amennyiben valamelyik oktatási intézmény még nem csatlakozott a KRÉTA rendszerhez, akkor ott egyelőre még nem látják az igazolást. Ennek megoldása az oktatási intézmény feladata.

Az igazolásokat továbbra is lehetőleg az erodium felületén igényeljék!
Tisztelt Betegeink!

A gyógyszereket a kérés másnapjára tudjuk feltenni az EESZT-be, kérjük ennek figyelebe vételét.
Kérjük felírási kérelmükkel ne várják meg a gyógyszer elfogyását!

A rendeléseket színkódok azonosítják. A csíkozott rendelésekre már nincs foglalható szabad időpont. Új időpont foglalásához kattintson egy rendelésre!

 
Háziorvosi ellátás (Alsóörs)
 
Csak asszisztensi ellátás (Alsóörs)
 
Háziorvosi ellátás (Lovas)
 
Háziorvosi ellátás (Felsőörs)
7:00
 
9:00
 
11:00
 
13:00
 
15:00
 
 
A szokásostól eltérő nap!
Helyettesít: Továbbképzés miatt rövidített rendelés időpontadás telefonon
A szokásostól eltérő nap!
Helyettesít: Továbbképzés miatt rövidített rendelés időpontadás telefonon
2025-11-15 Szombat

2025-11-16 Vasárnap

2025-11-17 HétfőHáziorvosi ellátás (Alsóörs)
08:00 - 11:00
Csak asszisztensi ellátás (Alsóörs)
08:00 - 11:00 - 6 szabad időpont
Háziorvosi ellátás (Lovas)
12:30 - 13:30

2025-11-18 KeddHáziorvosi ellátás (Felsőörs)
12:00 - 15:00 - 3 szabad időpont

2025-11-19 SzerdaHáziorvosi ellátás (Alsóörs)
08:00 - 11:00 - 5 szabad időpont
Csak asszisztensi ellátás (Alsóörs)
08:00 - 11:00 - 8 szabad időpont

2025-11-20 CsütörtökHáziorvosi ellátás (Lovas)
12:30 - 14:30
Háziorvosi ellátás (Felsőörs)
08:00 - 12:00

A szokásostól eltérő nap!
Helyettesít: Továbbképzés miatt rövidített rendelés időpontadás telefonon

2025-11-21 PéntekHáziorvosi ellátás (Alsóörs)
08:00 - 12:00
Csak asszisztensi ellátás (Alsóörs)
08:00 - 12:00

A szokásostól eltérő nap!
Helyettesít: Továbbképzés miatt rövidített rendelés időpontadás telefonon

2025-11-22 Szombat

2025-11-23 Vasárnap

2025-11-24 HétfőHáziorvosi ellátás (Alsóörs)
08:00 - 11:00 - 5 szabad időpont
Csak asszisztensi ellátás (Alsóörs)
08:00 - 11:00 - 8 szabad időpont
Háziorvosi ellátás (Lovas)
12:30 - 13:30 - 2 szabad időpont

2025-11-25 KeddHáziorvosi ellátás (Felsőörs)
12:00 - 15:00 - 8 szabad időpont

2025-11-26 SzerdaHáziorvosi ellátás (Alsóörs)
08:00 - 11:00 - 8 szabad időpont
Csak asszisztensi ellátás (Alsóörs)
08:00 - 11:00 - 7 szabad időpont

2025-11-27 CsütörtökHáziorvosi ellátás (Lovas)
12:30 - 14:30 - 4 szabad időpont
Háziorvosi ellátás (Felsőörs)
08:00 - 12:00 - 12 szabad időpont

2025-11-28 PéntekHáziorvosi ellátás (Alsóörs)
08:00 - 12:00 - 11 szabad időpont
Csak asszisztensi ellátás (Alsóörs)
08:00 - 12:00 - 8 szabad időpont

2025-11-29 Szombat

2025-11-30 Vasárnap

2025-12-01 HétfőHáziorvosi ellátás (Alsóörs)
08:00 - 11:00 - 8 szabad időpont
Csak asszisztensi ellátás (Alsóörs)
08:00 - 11:00 - 8 szabad időpont
Háziorvosi ellátás (Lovas)
12:30 - 13:30 - 2 szabad időpont

2025-12-02 KeddHáziorvosi ellátás (Felsőörs)
12:00 - 15:00 - 7 szabad időpont

2025-12-03 SzerdaHáziorvosi ellátás (Alsóörs)
08:00 - 11:00 - 8 szabad időpont
Csak asszisztensi ellátás (Alsóörs)
08:00 - 11:00 - 8 szabad időpont

2025-12-04 CsütörtökHáziorvosi ellátás (Lovas)
12:30 - 14:30 - 4 szabad időpont
Háziorvosi ellátás (Felsőörs)
08:00 - 12:00 - 12 szabad időpont

2025-12-05 PéntekHáziorvosi ellátás (Alsóörs)
08:00 - 12:00 - 12 szabad időpont
Csak asszisztensi ellátás (Alsóörs)
08:00 - 12:00 - 8 szabad időpont

2025-12-06 Szombat

2025-12-07 Vasárnap

2025-12-08 HétfőHáziorvosi ellátás (Alsóörs)
08:00 - 11:00 - 8 szabad időpont
Csak asszisztensi ellátás (Alsóörs)
08:00 - 11:00 - 8 szabad időpont
Háziorvosi ellátás (Lovas)
12:30 - 13:30 - 2 szabad időpont

2025-12-09 KeddHáziorvosi ellátás (Felsőörs)
12:00 - 15:00 - 7 szabad időpont

2025-12-10 SzerdaHáziorvosi ellátás (Alsóörs)
08:00 - 11:00 - 8 szabad időpont
Csak asszisztensi ellátás (Alsóörs)
08:00 - 11:00 - 8 szabad időpont

2025-12-11 CsütörtökHáziorvosi ellátás (Lovas)
12:30 - 14:30 - 4 szabad időpont
Háziorvosi ellátás (Felsőörs)
08:00 - 12:00 - 12 szabad időpont

2025-12-12 PéntekHáziorvosi ellátás (Alsóörs)
08:00 - 12:00 - 12 szabad időpont
Csak asszisztensi ellátás (Alsóörs)
08:00 - 12:00 - 8 szabad időpont

2025-12-13 Szombat

2025-12-14 Vasárnap